itt mindent elvihetsz :D

lovakról szól ez az oldal

Lipicai:

A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor a mai szlovéniai Lipicán Habsburg Károly főherceg ménest alapított. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat kitenyészteni. A fajta ősei között vannak kemény természetű hegyi lovak és spanyol-nápolyi mének is. A kezdeteknél használt mének közül nyolc ma is létező genetikai vonalat alapított, s a tenyésztés ezekre épül.

A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették, így alakult ki a mezőhegyesi lipicai jellegű állomány. Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfára költöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára. Innen kerültek az 1950-es években újra hegyi környezetbe, Szilvásváradra.

A lipicai valódi nemzetközi fajta, az egész világon elterjedt. 400 éve fajtatisztán tenyésztik, az 1800-as évek elején alkalmazott egyetlen arab cseppvérkeresztezéstől eltekintve idegen fajtát soha nem alkalmaztak tenyésztése során. A magyarországi állomány kiemelkedő genetikai értékével tűnik ki. Tenyésztőszervezete a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete.

A tenyésztési vonalakat alkotó mének és a törzsek jelei:

  • Pluto (spanyol) Lipicai pluto.png

Pluto Senior, szürke mén 1772-ben érkezik Lipicára Dániából, a friedrichsburgi királyi ménesből, amely ebben az időben Európa-szerte ismert, spanyol vérű lovakat tenyésztett.

  • Conversano (spanyol) Lipicai conversano.png

A Conversano törzs nápolyi eredetre tekint vissza. Történt, hogy Mária Terézia idősebbik leányát, Mária Karolinát VI. Bourbon Ferdinánd nápolyi királyhoz adta férjhez. Az eseményen részt vesz Kaunitz herceg is, aki át is települ Nápolyba, és a környékbeli jó minőségű lóállományból kisebb ménest alapít, amely hamarosan a királyság legjobb ménesévé válik. Ebből a tenyészetből kerül Lipicára a fekete színű Conversano Senior, amely 1774-ben már törzsmén az udvari ménesben.

Favory Senior 1779-ben született a monarchia nehéz hámos, spanyol–nápolyi típusú udvari lovait tenyésztő Kladrubban. A tömeg növelése érdekében később többször is kerülnek ebből a ménesből tenyész egyedek a lipicai fajtába. A fakó színű Favory Senior 1783-tól került Lipicára, s ezzel a fajta egyik legeredményesebb ménvonala születik meg.

  • Maestoso (spanyol) Lipicai maestoso.png

Favoryval egy időben kerül Kladrubból Lipicára az eredeti spanyol Maestoso Senior. A kitűnő spanyol mén jó küllemével és mozgásával erőteljes törzset alapít a lipicai fajtában.

Neapolitano Senior tenyészműködésének kezdete szintén az 1783-as esztendőhöz fűződik. Ahogyan neve is elárulja, nápolyi eredetű törzsről van szó. A 13 éves, kitűnő küllemű mén nyereg alatt tette meg a hosszú utat Nápolyból Lipicára. Az akkor már szinte egyöntetűen szürke állományba fedezőménül választott pej Neapolitano csak kivételes tulajdonságainak köszönhette ezt a megtiszteltetést, amit máig fennmaradt törzzsel hálált meg a lipicai fajtának.

  • Siglavy Capriola (arab mén) Lipicai siglavycapriola.png

A törzsalapító Siglavy nevű arab mén 1816-ban került Lipicára. Marmagassága nem érte el a 150 cm-t. A mén Schwarzenberg herceg tenyésztéséből származott, mindkét szülője eredeti arab ló volt. A kis mén örökítése olyan átütőnek bizonyult, hogy törzse mai napig fennmaradt.

  • Incitato (Mezőhegyesen született) Lipicai incitato.png

Az Incitato törzs erdélyi magyar eredetű. 1802-ben gróf Bethlen Pál a bonchidai, akkor már hírneves ménesből saját tenyészete számára vásárolt néhányat az épp akkor odaérkezett eredeti spanyol lovak közül. Köztük volt a Curioso nevű mén, valamint a Capelano nevű kanca is. Kettejük párosításából született 1810 tavaszán Incitato Senior, törzsalapító mén. A rámás és jó tulajdonságokkal bíró ménre felfigyelt a mezőhegyesi katonai ménes, és 1814-ben megvásárolta.

A Tulipán törzs kitenyésztése szintén a magyar leleményt dicséri. A XIX sz. végén a Jankovich-Bésán család híres volt a lótenyésztéséről. A Bácskában található trezováci ménesében minőségi lipicai tenyészetet működtetett. Jelentőségének érzékeltetésére elég csak annyit említeni, hogy az ez időben Fogarason működő Magyar Állami Lipicai Ménes is több lovat vásárolt Trezovácról, így a ma élő összes Pluto egy itt tenyésztett törzsméntől származik, de a Maestoso és a Neapolitano törzs is innen kapott életmentő vérátömlesztést. Mégis a lótenyésztő köztudatban Trezovác neve leginkább a Tulipán törzs kitenyésztésével kapcsolódik össze, amely a Jankovichok eredeti spanyol import és lipicai kancáinak, valamint a Favory törzs Tulipán nevű ménjének alkalmazásával született meg.

Tulajdonságai [szerkesztés]

Lipicai ló a bécsi spanyol lovasiskolában

Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, szilárd szervezetű, ellenálló, nem nagy igényű fajta. Elsősorban fogatló, kiváló hintós és kocsiló, emellett a spanyol iskolában hagyományosan használt lófajta. Nemzetközileg igen eredményes a fogatsport területén. Általában szürke, de gyakran előfordul fekete, sőt pej is. Bottal mért marmagassága 152-162 cm.

Külleme [szerkesztés]

A lipicai nem túl nagy méretű, nemes, de nem finom fejű. Nyaka magasan illesztett,rövid. Izmos hátú ló, jól izmolt farú, inkább dongás, mint mély, korrekt lábállású, kemény patájú fajta. Ügetőmozgására jellemző a magas lábemelés és az akciós mozgás. A fajtában sok a szürke, de pej és fekete színű is előfordul. Feje jellegzetes kosfej. Nyaka izmos, rövid. Fülei küllönlegesen nagyok.

A Bécsi Spanyol lovasiskola [szerkesztés]

1572. szeptember 12-én alakult meg a híres bécsi lovasiskola, ahol magas szintű, már-már nem is díjlovaglásra, inkább „lovastáncra” idomítják a lipicai, kizárólagosan méneket. Az első világháború előtt csak a Habsburg-családnak tartottak előadást, és tanították őket lovagolni, de utána minden vasárnap nagyközönség előtt is megnyitották. De a sok szürke lipicai mellett, hagyományosan egy sötét ló is van a többi között, bizonyítva, hogy nem csak szürke színben létezik.

A lovasiskolának otthont adó épületrészt (Téli lovasiskola) Johann Bernhard Fischer von Erlach tervei szerint építették 1729-1735 között barokk stílusban. A lovasok a mai napig a tradícionális öltözetükben lovagolnak.

Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovasiskolája (Budapest) [szerkesztés]

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után Josipovich Zsigmond javaslatára 1933-ban Budapesten is megalakították a Magyar Királyi Testőrség Spanyol Lovasiskoláját, mely 1944-ig működött és a bécsi intézettel egyenrangú volt.

Jegyzetek [szerkesztés]

Angol Telivér:
 

Ennek a ma már az egész világon ismert fajtának az ősei arab telivérek voltak. A szigetországban a rómaiak óta kedvelt lóversenyeken először a 14. században jelentek meg a keleti lovak. Különösen sok mént és kancát hoztak be a 17. század végén, a 18. század elején. Byerley Turk-öt  1689-ben a Bécset ostromló törököktől zsákmányolta és küldte Írországba bizonyos Byerley kapitány.

Kép Byerley Türk 1680

Byerley Türk-től származik az egyik törzsalapító, az 1758-ban született Herod. A másik törzsalapító, az 1748-ban született Matchem nagyapja  Godolphin Arabian, amely Franciaországból került Angliába.

Kép

Godolphin Arabian 1724

 

A harmadik, a legnépesebb vonal alapítója az 1764-ben született Eclipse, amelynek ősapja a beduinoktól vásárolt Darley Arabian volt. Ami pedig a kancákat illeti: az angol telivérek több mint ötven kancacsaládhoz tartoznak.

Kép Darley Arabian 1700

 

 

Angliában a lóversenyzés igen régi keletű, a telivér tenyésztése nem alakulhatott volna ki lóversenyzés nélkül. Az utódoknak versenyen kellett bizonyítaniuk kiválóságukat, s mindig csak a legjobb eredményt elért lovakat tenyésztették tovább. 1793-ban létesítették a szigetországban a General Stud Book törzskönyvet, ebbe csak azok az egyedek kerülhettek, amelyek gyorsaságukkal a legjobb eredményt érték el. Később csak azokat a lovakat ismerték el angol telivéreknek, melyeknek ősei ebben a törzskönyvben szerepeltek.

Kitenyésztéskor nem a külső forma, hanem a gyorsaság volt a fontos, ezért nem is volt egyöntetű e lovak külleme.

 

Jellemzői

Az angol telivér a világ leggyorsabb lova, könnyű, finom szervezetű, szikár. Marmagassága 160-170 cm. Feje nemes, karcsú, nyaka hosszú. Mellkasa mély, a hasa sekély, s ez a lábakat még hosszabbnak tünteti fel. Súlya 400-600 kg. Színe a sárga és a pej különböző árnyalata, de fekete és szürke is akad. Tetszetős küllemét, keménységét, gyorsaságát, élénkségét biztosan örökíti, ezért szívesen felhasználják nemesítésre. Néha ideges, túl élénk egyed is előfordul köztük, ezeknek számát gondos tenyésztőmunkával igyekeznek csökkenteni.

 

 Hasznosítása

Elsődleges hasznosítási iránya a lóversenyzés. A fajta szelekciója a gyorsaságra épül. A galopp pályákon az egész világon angol telivér lovak versenyeznek. E mellett a millitary sportágban és a lovassport egyéb területein is nagy számban találunk telivéreket és telivér leszármazottakat. Mindezek alapján kijelenthető, hogy angol telivér nélkül sportlótenyésztés ma már elképzelhetetlen.

 

Állománya

A világ legelterjedtebb kultúrfajtája. Az angol méneskönyv 18600 kancát regisztrál, a különböző országok nemzeti méneskönyveiben nyilvántartott kancák száma megközelíti az 1 milliót. A hazai állomány 800 kanca, és kb. 400 ló áll rendszeresen galopp tréningben. Az angol törzskönyveket tradicionálisan az angol Wetherby cég vezeti. A nemzetközi törzskönyvezés és a törzskönyvbe kerülés szabályait az International Stud Book  Comitee (ISBC) írja elő és ellenőrzi. A Magyar Méneskönyv Vezetőség az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet lótenyésztési osztályán belül működik, a tenyésztési munkát az Angol Telivér Tenyésztők Magyarországi Egyesülete fogja össze.

 

A telivértenyésztésnek hazánkban is nagy múltja van. Széchenyi István korán felismerte e fajta várható hatását a lótenyésztésre, ezért ő maga és néhány lelkes lótenyésztő Angliából eredeti angol telivért vásárolt, hogy saját ménesüket és azon keresztül az ország lóállományát feljavítsák.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 60
Tegnapi: 77
Heti: 204
Havi: 1 064
Össz.: 132 476

Látogatottság növelés
Oldal: Lófajták
itt mindent elvihetsz :D - © 2008 - 2024 - lovakoverdose.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »